Introduction

Drága olvasóim!
Íme a beígért rész. Bár az volt kiírva, hogy prológus én mégis inkább egy ilyen bemutatkozásnak nevezett kis szösszenetet írtam. Remélem tetszeni fog nektek és ne ijedjetek meg a rövidsége miatt, mert a fejezeteket hosszabbra tervezem. Úgy döntöttem, kicsit izgalmasabbá teszem a történetet és mindig a következő részből láthattok pár sort az oldalsávban. Jó olvasást a részhez!

xx.Elody

A nevem Maureen Logas. De mindenki csak Mironak vagy Ronának hív, na jó bevallom Rona a titkos nevem amit a "családomon" kívül senki nem ismer. 17 éves vagyok és a bátyámmal élek és az ő barátnőjével. Most költöztünk Los Angelesbe. A költözésünk oka pedig a banda. Míg a bátyámnak nem volt barátnője bunyózni járt a bandával és az ott kötött fogadásokból tartott el minket. Még most is a bunyókból élünk el jóformán. Én is jól tudok verekedni, bunyózni mindent a többiektől tanultam. Egy tetőtérben volt a mi kis helyünk. Ott lógtunk, aludtunk és laktunk. A családomnak számítottam ezt a sok és különböző embert, bár furcsa volt, hiszen az egyetlen lány csakis én voltam. Egy közösségnek számítunk és ezt egy jellel jelöljük. Mindenkinek a kézfejére van tetoválva egy skorpió. Innen tudjuk ki tartozik közénk a bunyókon és ki nem, ja és innen ismer meg minket más, mivel mi vagyunk a „FEKETE SKORPIÓK”. Azért, mert rengetegen félnek tőlünk és amint meglátják rajtunk a jelet elfutnak vagy nagy ívben kikerülik a bandát. Szóval most úgy döntöttünk szerencsét próbálunk nagyobb városokban is a bunyó terén. Így kerültünk Los Angelesbe. Viszont Rhettnek az a remek ötlete támadt, hogy én épüljek be és talán több információt tudok meg az itteni bunyózó csapatokról. Az ötlet alapján beírattak egy művészeti gimibe, mert folytatnom kell a tanulást és azt is mondják nagyon jó hangom van és gitározni is tudok. Most fogom kezdeni a 11. osztályt, teljesen új diákként, de nem féltenek, tudják mire vagyok képes és akár egy fiút is simán eltudok verni. És mivel most már tesómnak barátnője van, két lány van a csapatban és neki is be kell épülnie munkát szerezve, amit az egyik kávézóban kapott. Ja és ha még nem lenne ez elég, akkor elmondom nektek, hogy érző vagyok. Ez annyit tesz ki, hogyha megérintek valakit belelátok a gondolataiba, de ez még semmi. Látom a múltját jelenjét és a jövőjét is. Így tudom meg mások gyenge pontját is általában, de ezt csak az én verekedéseimen használom, de akkor is csak nagyon ritkán és Shepleyn kívül senki más nem tudja. Szóval ennyit a jelen helyzeti életemről. Mesélek nektek a múltamról is egy kicsit. Gondolom feltűnt, hogy egyáltalán nem hasonlítok a bátyámra. Ennek van egy pofon egyszerű magyarázata. Nem vér szerinti rokoni kapcsolat van közöttünk. Igazából az igazi szüleimre nem is emlékszem, sőt arra sem hogyan kerültem hozzájuk, de mindig elmeséli nekem Shep. Öt éves lehettem. Ő és a szülei épp az utcán sétáltak hazafelé a vidámparkból este hét óra körül. Kiabálást és sírást hallottak az egyik ház felől. Egy férfi rángatott a kezénél fogva egy kislányt az utca felé, majd lelökte a járdára. Majd ráordított, hogy megszégyenítette a családot és nem tűrik tovább és amúgy sem akarták őt, csak véletlenül lett terhes a felesége, szóval a síró kislányt otthagyta az utcán a földön feküdve egy plüssmacival a kezében. Ez a lány voltam én. Shepley és a szülei befogadtak és én is családtagként éltem tovább náluk az életemet. Boldog voltam. Mindenben számíthattam rájuk, csak volt egy nagyon nagy baj. Mivel az eredeti szüleim nem szeretnek, azt sem szerették volna ha boldog életet élnék. Hát nem kedvesek? Na mindegy is. Megtudták, hogy hol élek és kivel, ja és persze a mosolygós életvidám kislányt látták bennem, így hát bosszút álltak. Shep és az én szemem láttára ölték meg őket, akiket a szüleimnek hívok. Persze utána a börtön rácsos ablakaiból nézték a világot. Engem belülről mardosott, égetett a bűntudat, mind miattam volt ez. Shepley viszont ugyan úgy érzett mint én de tovább nevelt, eltartott. Azóta mind a ketten megváltozunk és már jóval nagyobbak lettünk. Én idén töltöttem be a 17-et, míg a bátyám a 23-at. Na de ennyi elég is a múltamról és magamról. Igazán csak a naplómból ismerhettek meg. Ez persze nem teljesen igaz, hiszen a tetteim és viselkedésem alapján. Ugye így van? Így szokás mondani? Vagy nem? Szóval ez az én naplóm kezdete, amiben olvashatjátok az új életem kezdeteit…